2016. január 30., szombat
A mézga
Jelentése: ragacsos, nyálkás, amorf anyag, vízben nem oldódik, inkább egy ragadós nyúlós masszává duzzad. A fák sérült részét zárja el a külvilágtól, ne érhesse semmi külső behatás.
Na pontosan ebből a mézgából kell indulnia annak, aki mlm hálózatot kezd építeni. A döntés már ott van a fejében, a tett a kezében, csak a lába ragadt bele ebbe a ronda nyúlós ragacsba! Ebből kell valahogy kiszakadni, ezen az első lépéseken túl lenni! Aztán lépni még vagy kettőt-hármat, a mézga nyúlik, nyúlik, majd egy szerencsés pillanatban paccs... elszakad, s addig fogva tartott, de repülni vágyó prédáját egy jól irányzott csúzlilövéssel pályára állítja.
Jelentem, nyúlik a mézga mögöttem. nyúlik... bármelyik pillanatban el is szakadhat! Vajon fog fájni?? Azt hiszem fog.... De úgy hallottam megszületni is fájdalmas volt, aztán később semmire sem emlékszünk belőle. Azért kezdtem írni ezt a naplót is... he-he... Ha bekövetkezik a gazdagság bőőőséges és végtelen áramlása, emlékezzek rá honnan is indultam, milyen volt az eleje! Szívesen elrévülök ezen! Pedig inkább azon kell, hogyan is érjem el azt a boldog, gazdagságban úszkáló révületet, hogy azon kelljen töprengenem, milyen is volt mikor még nem volt pénzem? Nem emlékszem...
Akkor irány a föld, nézzük miből élünk!
Megírtam a névlistámat. megvettem a munkához szükséges termékeket. Na jó, elárulom, nem volt nagy cucc megismerkedni velük, használom már egy ideje, marha jó mindegyik. Ja, hogy nem drága-e? De, nem olcsó. Miért is lenne az? Egyrészt nem az olcsó üzletben vagyok, másrészt olyat nem is érdemes építeni, ha az ember nem csak zsebpénzt akar keresni.
Megbeszéltem a szponzorommal a munkamenetet, a termékbemutatókra helyezve a hangsúlyt, okulva a már néhányszor felépített lufihálózatokból. Hiába léptetek be kismillió embert, ha nincs forgalom, pénz itt sem lesz soha!
Egy speciális Coworking, magyarul közösségi iroda lett kialakítva, amit napi, heti, vagy havi bérlettel lehet használni. Teljes felszereltség, hangulatos dizájn, a célnak megfelelő légkör. Mivel a főállásom is rengeteg időmet és energiámat emészti föl, viszont a munkaidőm rugalmasan alakítható, így úgy döntöttem, hogy a Coworking irodát csütörtökön, pénteken és szombaton fogom igénybe venni. Az antiaging bizniszbe szálltam be, így maguk a termékbemutatók is ezzel kapcsolatosak, személyre szabottak. A matek nagyon egyszerű, indulásképpen napi két bemutatót terveztem az adott napokra, egy meghívott vendég, plusz egy barátnőt, barátot hoz magával, három napos antiaging programon vesznek részt, az heti négy ember, az havonta tizenhat... vagyis k@va kevés... Újratervezés. Ha három bemutató egy nap, az háromszor két ember a héten, mert ugye csütörtök-péntek-szombat, akkor az hat ember egy héten, huszonnégy egy hónapban. Ez már jobban hangzik! Akkor ebbe az irányba mozdulok el.
Őszintén szólva már most mocorognak mindenféle renitens ötleteim hogyan lehetne másképp, hogyan lehetne "jobban" hogyan lehetne így meg úgy... de egyvalamit sajnos tudok. A túl korai megújító ötletek az mlm üzletépítés halálát is jelentik egyben. Úgyhogy kőkeményen ellenállok a kreatív énem sutyorgásának és szemem a pályán tartva, arra megyek, amerre mondják!
Már alig várom, hogy történjen valami! Jaaa, hogy ez csak tőlem függ! Hát tényleg.... :D
Terv: decemberre elérem az első vezetői szintet! Két hónapom van rá, úgyhogy hajrá!
2016. január 3., vasárnap
A szikra
Igen, igen a szikra, ami ismét kipattant a fejemből és azt az őrült ötletet adta, hogy mégis MLM hálózatépítésből fogok meggazdagodni. És miért lennék hős? Na ez az, ami majd csak leszek! Igazi MLM hős! Tudod, aki tervez, cselekszik, majd eléri a célt.
Ha feltűnt neked mindjárt az első mondatomban az ismét szó, akkor az nem a véletlen műve. Ugyanis nem most kap el először ez a láz, de most utoljára, tudom. Jelenlegi heveny tünetekkel járó állapotomat úgy hívják, hogy újraindulás. Talán hallottad már te is ezt a szót, talán volt már neked is ilyen... (hi-hi) De ha te, Kedves Naplóm, egy vadonatúj hálózatépítő lennél, azonnal felejtsd is el ezt a kifejezést! Neked nincs ilyen. Csak a rakétarajt, majd "A végtelenbe és tovább"... ahogy a Toy Story hőse, Baz mondaná.
Tehát terveim szerint, mint újrakezdő hálózatépítő, én is ezt a pályát akarom berepülni, és itt minden fontosabb és kevésbé fontos pillanatát rögzíteni.
Mi az első teendő? Kell egy MLM cég, ahol szeretnék dolgozni. Na ez megvan hál'Istennek, nem kell már kutakodni. Tudod, enélkül nehéz lenne... Bár vannak őrült és fanatikus hálózatrajongók, akik saját szervezeteket hoznak létre, de én nem dőlök be az ilyen ötleteknek. Mivel a hálózatépítés alapkritériuma a másolhatóság, maradok egy olyan cégnél, amit már jó sokan lemásoltak. Ez a tuti, ami már működik, ott nem nagyon lehet melléfogni. Vagyis egyféleképpen lehet: ha nem csinálja az ember. naná, hogy itt volt régen a gond! Csinálom, nem csinálom, csinálom, nem csinálom, haladok, visszaesek, brühühü, megint haladok, aztán mást csinálok... akinek ismerős, jelentkezzen! :)
Na de nincs negatív formattáció, mostantól csak lelkesen és pozitívan.
Olyan elméleti hálózatépítő tudásanyag van a fejemben, hogy rubint,smaragd és gyémánt glóriáknak kellene a fejem körül lebegnie és világítania, világgá kürtölve hogy én vagyok az MLM építés elméleti tudásának tudományos fokozatú doktora, csak éppen egyetlen fillért sem keresek belőle, sőt, le vagyok gatyásodva.
De ennek vége, vagyis terveim szerint hamarosan vége szakad. Megállapodást kötöttem magammal, egy évet adok az alap kátyúk felszámolásához, adósság, miegymás, és újabb egy évet a stabíl passzív jövedelem felépítéséhez. A továbbiakat majd meglátjuk.. :)
Na megyek névlistát írni!
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
