2016. január 3., vasárnap

A szikra



Igen, igen a szikra, ami ismét kipattant a fejemből és azt az őrült ötletet adta, hogy mégis MLM hálózatépítésből fogok meggazdagodni. És miért lennék hős? Na ez az, ami majd csak leszek! Igazi MLM hős! Tudod, aki tervez, cselekszik, majd eléri a célt.
Ha feltűnt neked mindjárt az első mondatomban az ismét szó, akkor az nem a véletlen műve. Ugyanis nem most kap el először ez a láz, de most utoljára, tudom. Jelenlegi heveny tünetekkel járó állapotomat úgy hívják, hogy újraindulás. Talán hallottad már te is ezt a szót, talán volt már neked is ilyen... (hi-hi) De ha te, Kedves Naplóm, egy vadonatúj hálózatépítő lennél, azonnal felejtsd is el ezt a kifejezést! Neked nincs ilyen. Csak a rakétarajt, majd "A végtelenbe és tovább"... ahogy a Toy Story hőse, Baz  mondaná.
Tehát terveim szerint, mint újrakezdő hálózatépítő, én is ezt a pályát akarom berepülni, és itt minden fontosabb és kevésbé fontos pillanatát rögzíteni.
Mi az első teendő? Kell egy MLM cég, ahol szeretnék dolgozni. Na ez megvan hál'Istennek, nem kell már kutakodni. Tudod, enélkül nehéz lenne... Bár vannak őrült és fanatikus hálózatrajongók, akik saját szervezeteket hoznak létre, de én nem dőlök be az ilyen ötleteknek. Mivel a hálózatépítés alapkritériuma a másolhatóság, maradok egy olyan cégnél, amit már jó sokan lemásoltak. Ez a tuti, ami már működik, ott nem nagyon lehet melléfogni. Vagyis egyféleképpen lehet: ha nem csinálja az ember. naná, hogy itt volt régen a gond! Csinálom, nem csinálom, csinálom, nem csinálom, haladok, visszaesek, brühühü, megint haladok, aztán mást csinálok... akinek ismerős, jelentkezzen! :)
Na de nincs negatív formattáció, mostantól csak lelkesen és pozitívan.
Olyan elméleti hálózatépítő tudásanyag van a fejemben, hogy rubint,smaragd és gyémánt glóriáknak kellene a fejem körül lebegnie és világítania, világgá kürtölve hogy én vagyok az MLM építés elméleti tudásának tudományos fokozatú doktora, csak éppen egyetlen fillért sem keresek belőle, sőt, le vagyok gatyásodva.

De ennek vége, vagyis terveim szerint hamarosan vége szakad. Megállapodást kötöttem magammal, egy évet adok az alap kátyúk felszámolásához, adósság, miegymás, és újabb egy évet a stabíl passzív jövedelem felépítéséhez. A továbbiakat majd meglátjuk.. :)

Na megyek névlistát írni!










Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése